A médiaszövegek és mozgóképi alkotások rendszerezése
- a
mozgókép anyaga szerint (technikai úton - technikai és képzőművészeti úton rögzített) (az animáció,
mint képzőművészeti és technikai úton rögzített forma,
illetve a kizárólag technikai úton rögzített képek): Animációs
műfajok csoportosítása
a mozgások megszervezése, illetve az alkalmazott képzőművészeti
módszer (pl. rajzfilm, festményfilm, bábfilm, homok- és
gyurmaanimáció, tárgyanimáció, karcolt vagy festett nyersfilm,
komputeranimáció) szerint.
-a
valóság ábrázolásához való viszony szerint (dokumentumfilm és játékfilm) A
valóságos (valóságból vett, eredeti
formájában és összefüggéseiben megőrzött) és
a valószerű (az emberi tapasztalatok és
tudás szerint lehetséges), mozgóképi megjelenési formáinak
felismerése, a
felismerés korlátai. A
dokumentumfilm néhány alapvető vonása: (történésük
helyszínén, idejében és cselekménybeli összefüggéseiben
megőrzött események rögzítése, a történések befolyásolásának
kerülése vagy csökkentése, az alkotói állásfoglalás
szerepének csökkentése).
-az
alkotói szándék és a nézői elvárás szerint (szerzői film és műfajfilm) A film a
népi kultúrát felváltó tömegkultúra egyik műformája.
Ősi
kultúrák: uralkodó elit – együtt élt az alantasnak, primtívnek
bélyegzett népi kultúrával. A műalkotás a világhoz
kapcsolódik, érthető. Polgárosodás:
az egységes kultúra felbomlása, hasadás. Tömegkultúra:
városiasodás, iparosodás, eltömegesedés, a technikai reprodukció
és az információipar feltételeihez alkalmazkodó művelődési
mód. Archetípusokból építkezik.
Szerzői,
„művészfilm”: valódi érték (?),
népszerűsítik
Tömegfilm
(műfajfilm): milliók nézik, a művészi
kifejezéstől idegen: más kulturális beállítódás. Műfaji
sémák, „professzionalitás”
-a
művek tematikus és ábrázolási rokonságai szerint
(tömegfilmi műfajok) burleszk,
melodráma, kaland-:
történelmi kalandfilm, western, krimi és gengszterfilm,
katasztrófafilm, road movie, thriller, fantasztikus:
mese, sci-fi, horror
-a
társadalomtörténeti háttér és a jellegzetes kifejező eszközök
(korstílusok) szerint.
-az
eltérő technikai hordozó szerint (film,
videó, diszk)
- televíziós
műsortípusok szerint (híradó, reklám,
klip, teleregény, tévéshow)
A valóság ábrázolásához való viszony
A képi
ábrázolás és a mágikus
gondolkodás kultúrtörténeti
kapcsolata
Az ősi,
mágikus világszemlélet szerint a dolgok és azok ábrázolása
(barlangrajzok, maszkok, kezdetleges szobrok) egyazon erő vagy
szellem különböző, fizikailag eltérő megnyilvánulásai voltak.
A prehistorikus ember számára a bölény és annak festett vagy
karcolt képe egyforma erővel képviselte az állatot. Őseink már
a legkorábbi időktől készítettek képeket. A képzőművészetek
feltehetően -André Bazin
filmesztéta kifejezésével - az ember „múmiakomplexusából"
eredeztethetők: abból a vágyból, hogy tárgyaink, változó
környezetünk, alakunk, arcunk vonásait reprodukálva
konzerválhassuk a mulandót. A képi ábrázolás tehát az idő
múlása, a halál elleni védekezés, a pusztulás elhárítása
iránti vágy kifejezése. A képek készítése, a reprodukció
rögeszméje - Bazin fogalmazásában az ösztön, hogy a „képpel
megmentsék a létezőt" - az ember egyik legősibb
tevékenysége. A képkészítés eredendő célja a birtokbavétel,
a valóság befolyásolása. A reprodukció által a világ sorsába
való beavatkozás pedig mágikus tevékenység.
-Amikor az
ellenséget azzal akarják megsebesíteni vagy elpusztítani - írja
G. Frazer
antropológus -. hogy képmását sértik meg vagy pusztítják el,
abban a hitben, hogy amint a képmás szenved, úgy szenved az ember
is, és ha a képmás megsemmisül, meghal az ember is-ez a mágikus
gondolkodás jellegzetes példája, a »hasonló hasonlót hoz létre«
elvének talán leggyakoribb alkalmazása. A valóságos és a valószerű
A filmes szövegek általános jellemzője a fikcionalitás, amikor a szerző szándékos alkotó, formáló tevékenysége nyomán teremtődik meg a mű. A mű akkor is kitalációs jellegű, ha valószerű, elemei megfeleltethetők a valóságnak. A fikcionalitás érvényes a mű helyzeteire, szereplőire és a történet elbeszélőjének a megalkotottságára is. A tények vagy valóságosak, vagy képzeltek, azaz olyanok, amelyek jogilag valóságosnak vétetnek fel, noha tényleg nem azok. A képzelt tényeket fikciónak nevezik.
A virtualitás, illetve a párhuzamos valóságok tematizálása napjainkra egyre gyakrabban jelenik meg irodalomban, képzőművészetben és filmben.
A valószerűség fogalmának radikális átértékelésével szembesülünk egyre több filmben, a virtuális és a valós eldönthetetlenségének problémájával, azaz ama kérdéssel, hogy az érzékszerveinkkel tapasztalt valóság tényleg létezik-e, avagy egy technikai úton generált virtuális világot szemlélünk. Különösebben nem meglepő, hogy a filmmédium lett a valósághoz fűződő kapcsolatunk új alapokra helyezésének egyik fő eszköze. A filmes ábrázolás megkérdőjelezhetetlen valóságossága természetéből adódóan teszi lehetővé azt, hogy virtuális és valós összeházasítása egy újfajta képélmény megalapozója legyen. A filmtrükkök koherens módon illeszkednek a kamera által elénk tárt valós képbe, tulajdonképpen valóságosnak álcázzák magukat.