Ismerős, mert ismétlődik: ez az egyszerű elv az alapja annak, ahogyan a közönség megérti a médiaszövegeket és reflektál azokra.
A
filmek rokonsági csoportjai, amelyek többnyire hasonló
történeteket dolgoznak fel, hasonló konfliktusokat ábrázolnak -
gyakran a formai eszköket (kamerakezelés, világítás, stb.)
tekintve is hasonló módon. A
legnépszerűbb műfajok - a bűnügyi filmek, a melodrámák, a
burleszk, a western, a horror, a történelmi filmek - már a
filmtörténet tízes-húszas éveiben felbukkannak, mivel a filmek
műfajjá szerveződése éppen az ekkoriban kibontakozó nagyipari
filmgyártás megjelenésével magyarázható. A tömegtermelésre
beálló filmgyárak a lehető legnagyobb haszon reményében
szívesen megismétlik, illetve folytatják azt, ami egyszer már
sikeres lett. A műfajfilmeket éppen ezért tömegfilmeknek is
nevezzük.
Napjainkban
jóval több műfaj létezik, mint a filmtörténet kezdetén, mert a
tömegfilmgyártás piaca az elmúlt évszázadban rendkívüli
mértékben differenciálódott. A
hajdani ősműfajok sokszor több alműfajra (szubzsánerre)
bomlottak (pl. a bűnügyi filmek csoportja ma felöleli a a
gengszter, a film noir-filmeket, a thrillert, a horror-, a zombi-, a
Drakula-, a farkasember-filmeket, a slashert vagy a tinihorrort
stb.). Időről időre felbukkannak új műfajok is (pl. az 1960-as
években született meg az erotikus és a katasztrófafilm), s
számtalan kevert műfajú filmfajta is keletkezik (pl. fantasy). Ritkábban
arra is van példa, hogy egy műfaj eltűnik, elenyészik. A
hangosfilm megszületésével a burleszk szinte kihalt, s a 80-as
évekre a western látványos hanyatlásnak indult.
-
a filmgyártás ipari jellegéből adódóan a filmtörténet
legnagyobb hányadát olyan produkciók teszik ki, amelyekben
visszatérő sajátosságokra lelni -
ezen sémák (vagy releváns jegyek) egyrészt érintik az elbeszélés
technikáját, másrészt az elbeszélésben feltűnő szereplőket,
helyszíneket, konfliktustípusokat stb. -
a sémákra épülő filmeket műfaji filmeknek, műfajfilmeknek,
zsánerfilmeknek, tömegfilmeknek, szórakoztató filmeknek,
kommersz filmeknek nevezzük - persze ezek a nevek korántsem mind
szinonimák -
közös pontjuk, hogy beidegződött nézői magatartásra építenek,
míg a szerzői film (művészfilm) épp ezekre kérdez rá -
a műfaj előre meghatározza a film számos elemét, a műfajnevek
sokat elárulnak a filmről -
krimi: a középpontban egy bűncselekmény kinyomozása áll;
western: a vadnyugaton játszódó kalandfilm; musical: zenés
betéteket kell tartalmaznia; horror: borzongás-borzalomérzet
felkeltése az elsődleges célja; történelmi film: valóban
megtörtént - esetleg mitologikus - eseményekhez kell kapcsolódnia
-
a műfajfilmekben az újdonságra törekvés az újabb és újabb
sztorik terítésének szándékában jelentkezik (Raoul Walsh: "Ha
nincs egy ütős sztorid, akkor filmed sincs.")
Narratív
sémák -
narratív sémák: olyan fordulattípusok, események, amelyek
állandóak a különböző történetekben -
megkönnyítik a megértést, befogadás közben a néző ezeket
veszi igénybe: próbálgatja, melyik illik a legjobban az adott
történethez -
a sémák rendszerezése sokszor nem tudatos művelet a befogadó
részéről: minden nézőben él egy kép az egyes műfajokról, de
kevesen tudnak csak számot adni ezek összetevőiről -
a narratív séma vonatkozhat egy jelenetre (pisztolypárbaj a
westernben); a cselekmény egy fordulatára (a nyomozótól elveszik
a feladatot, és mást bíznak meg azzal); vagy az egész történetre
-
a narratív sémák erősen meghatározzák a műfajban felmerülő
konfliktusok jellegét is (nem különös, ha egy burleszkben vagy
egy hongkongi akciófilmben a hős emeleteket zuhan, majd földre
érve leporolja magát és továbbáll, de zavaróan hat ugyanez egy
melodrámában)
Egyéb
sémák (releváns jegyek) -
a műfaj a film számos elemét előre meghatározza, nem csupán
narratív sémákkal él -
releváns lehet, hogy kik állnak a centrumban (a gengszterfilm és a
krimi egyaránt bűnügyi film, de előbbi a bűnözőket, utóbbi a
nyomozókat helyezi a középpontba) -
releváns lehet a szereplők típusa (a rém feltűnése természetes
egy horrorban, viszont furcsa, ha egy II. világháborús történelmi
filmben jelenik meg Drakula) -
relevánsak lehetnek a hősök motivációi (a krimiben a bűnös
rejtőzködik) -
releváns lehet a cselekmény helyszíne (nagyvárosban játszódó
western kevésbé valószínű)
Műfaji
filmek Hollywoodban és Amerikán kívül -
a műfaji filmek leginkább az amerikai filmtörténetben jelennek meg -
a legfontosabb műfajok azonban természetesen jelen vannak mindegyik
nemzet filmkultúrájában -
alapműfajoknak olykor érdekes helyi mutációi is kialakulnak
(egyiptomi és indiai - "bollywoodi" - musicalek) -
máskor épp a különleges, csak egy nemzetre vagy régióra
jellemző műfaj-variációk figyelhetők meg: japán szamurájfilm,
kínai wuhszia (kalandos-fantasztikus történelmi mese), francia és
olasz peplum (látványos-kalandos történelmi eposz)
A western és a sitcom
A vadnyugaton, a "hőskorban" játszódó hollywoodi filmekben sok olyan kód található, amely a western műfaj ára jellemző, amelynek alapján a film "westernként" azonosítható. Ilyen az elbeszélés témája (lázadó "indiánok", emberek, akiket rászedtek, hogy hagyják el szülőföldjüket az arany reményében, családi viszályok), a kellékek (fegyverek, lovak, lovas kocsik, kaktuszok) vagy a díszlet (híres városok, mint például Tombstone vagy Dodge City, szalonok, préri, lovassági erőd). Vannak a műfajban alkotó, meghatározó rendezők, színészek (Clint Eastwood), karaktertípusok (pl. a magányos hős, a kívülálló, stb.). Jellemző lehet a beállítás (pl. a pisztolypárbajok feldolgozása vagy annak a pillanatnak az ábrázolása, ahogy a főszereplő belép egy ivóba) és a helyszín (Monument Valley), sőt a zenehasználat, a hangszerelés is (A jó, a rossz és a csúf).
Hosszú ideig a "sitcomot" - a televízióban megjelenő szituációs komédiát - külön műfajnak tekintették, de a műfaji meghatározás ma túl szűknek bizonyul ahhoz, hogy fedje a képernyőn megjelenő vígjátékok széles és változatos skáláját. Ma már a televíziós komédia sok alműfaját különböztethetjük meg, az alternatív komédiát, a helyzetből fakadó komédiát vagy rögtönzést ("sitcom"), az amerikai komédiát, a szatírát, az amatőr komédiát ("stand-up"). A gyártás különböző helyei is meghatározóak lehetnek és sajátos jellegzetességeket kölcsönözhetnek a televízió műsoroknak. A brit szappanoperákat például általában "realisztikusnak" vagy "merésznek" tartják, az amerikaiakat inkább az életből kivonulónak, az ausztrálokat pedig idealisztikusabbnak tekintik.
A tudományos-fantasztikus film
A
tudományos-fantasztikus film a fantasztikus film azon műfaja,
melynél a valószerűtlen elemek valamilyen tudományos-technikai
összefüggésben jelennek meg a történetben. Az angol
science-fiction rövidítéséből sci-finek is nevezett műfaj a
természetfeleti horrorral és a fantasy-filmmel összehasonlítva a
legközelebb áll a hétköznapi valóság törvényszerűségeihez
akkor is, ha teljesen irreális környezetben játszódik.
(Fritz Lang: Metropolis)
-
míg a fantasy a vágyakról, a horror pedig a félelmekről mesél,
a sci-fi témája rendszerint az emberi társadalom, az egyén és a
közösség viszonya egy valószerűtlen alaphelyzetben (ezért
népszerű műfaj a szocializmus idejének Kelet-Európájában:
moralizáló-filozofikus sci-fik, amelyek parabolaként is
értelmezhetőek - Andrej Tarkovszkij: Solaris [1972], Sztalker
[1979]) - nem pusztán a tudományos-technikai összefüggések
az erősek, hanem az adott kor politikai-társadalmi neurózisai is
gyakran visszaköszönnek ebben a műfajban (ötvenes évek
hidegháborús Amerikája: antikommunista hisztéria,
ellenségkép-áthelyezés: vörös veszély helyett-mellett az
idegen civilizációk is fenyegetik a Földet)
Helyszín szerinti csoportosítás - az űrfilmek a világűrben játszódnak
(Fred M. Wilcox: Tiltott bolygó [1956]; Tarkovszkij: Solaris [1972];
Stanley Kubrick: 2001. Űrodüsszeia [1968]) - a cyberfilmek a
számítógépes hálózatok rendszerében (Andy és Larry Wachowski:
Mátrix [1999]) - az utópiák és antiutópiák a jövőben
(Fritz Lang: Metropolis [1927]; François Truffaut: 451 Fahrenheit
[1967]; Kubrick: Mechanikus narancs [1971])
Fő alakok szerinti csoportosítás -
idegen- és inváziósfilmek: a középpontban földönkívüliek
állnak (Don Siegel: A testrablók támadása [1956]; Steven
Spielberg: E.T. [1982]; Roland Emmerich: A függetlenség napja
[1996]) - robotfilmek: mechanikus teremtmények a centrumban
(James Cameron: Terminátor; Az Emlékmás) - mutánsfilmek: a
főszerepben fizikailag elváltozott élőlények (Inoshiro
Honda-Terry Morse: Godzilla [1953]; Nathan Juran: Az 50 láb magas nő
támadása [1958]) - őrült tudós-filmek (Ernest B. Schoedsack:
Dr. Cyclops [1940])
A thriller
A
bűnügyi film és a horror határterületein elhelyezkedő műfaj,
amely elsősorban a bűn pszichológiai hátterére, a bűntett(ek)
elkövetésére és következményeire - nem pedig felderítésére
-, valamint az elkövető személyére helyezi a hangsúlyt. Bár
az - angol eredetű, izgalmat, borzongást okozó jelentésű -
thrillerek nem nélkülözik a krimikre jellemző csavaros
fordulatokat, izgalmas szellemi feladvány helyett inkább
borzongató, esetenként sokkoló lélektani drámákat dolgoznak
fel, akcióelemekkel és a feszültségkeltés kifinomult
technikáival dúsított cselekménnyel.
-
a bűnügyi filmek egyik jelentős zsánere (a.m: borzongás ) -
valamennyi bűnügyi filmes műfaj közül a legnagyobb karriert
futotta be, máig a legnépszerűbb
- 1: a középponti hős
fizikailag veszélyeztetett (a feszültségforrás jórészt ebből
fakad, ellentétben a krimivel: Columbo életéért sohasem izgul a
néző) - 2: a középponti hős veszélyeztetése némileg
irracionálisnak tetsző hatalmak részéről történik (Alfred
Hitchcock: 39 lépcsőfok [1935]) - 3: a sztori alapja az akció,
a fizikai tett megmutatása (a noirban a pszichés folyamatok; a
krimiben a szellemi műveletek állnak a középpontban) - 4: a
hős ráébred helyzetére, és fokozatosan aktivizálódik (a
noirban pont fordítva) - Hitchcock: Szabotőr [1942]
-
az alapképlet: a negatív hős meg akarja valósítani céljait, de
eközben ütközik a főhőssel (Andrew Davis: Szökevény [1993]) -
főhős: kezdetben nincs célja és passzív, ám fokozatosan
aktivizálódik - a film kettejük találkozásáról szól:
arról, hogy a negatív hős miféle erőfeszítéseket tesz célja
realizálására, és ebben a főhős miként akadályozza meg őt -
a két történetszál eseményei felváltva
kerülnek megmutatásra - ezeket egészíti ki
a klasszikus elbeszélémód elengedhetetlen kelléke, a szerelmi
szál
Suspense
- a thriller legfőbb hatáseszköze - suspense =
bizonytalanság, izgatott várakozás; felfüggesztés -
hitchcocki értelemben: késleltetett feszültségkeltés -
lényege: a nézőnek többet kell tudnia a szereplőknél (Hitchcock
Hátsó ablakának [1954] egyik jelenetében a gyilkos szobájában
kutakodó hősnőt látjuk, aki mit sem sejt arról, hogy hamarosan
hazatér a negatív hős: a néző viszont mindezt tudja, ezért
izgul: vajon lelepleződik-e a hősnő vagy sem?) - a suspense
megteremtéséhez ki kell lépni a figurából (a noirnál ezért nem
lehetséges az alkalmazása: ütközik a szubjektivitással)