Két filmszekvencia utólagos összefűzése: vágás és ragasztás
Utómunka, vágóasztalon (vagy „kamerába vágás”) a különböző nézőpontú és képkivágatú beállítások egymás mellé kerülése. Képváltó eljárások (átkötések) 1. Éles (kemény vagy direkt) vágás: két beállítás képátmenet nélkül történő illesztése noha a vágás minden esetben megtöri a folyamatosságot, az éles (kemény, direkt) vágás nem hívja fel a figyelmet a vágás tényére (<> képváltó eljárások) a "láthatatlan" vágás elvének lényege, hogy a folyamatosság megtörése a lehető legkevésbé feltűnő legyen. 2. Illeszkedő vágás: a két beállítás időben gyakorlatilag pontosan illeszkedik egymáshoz(folytonosság) pl. valaki kilép az ajtón a szobából nézve -> bezárja maga mögött a folyosóról nézve Keresztvágás (v. átfedő vágás): a különálló felvételek összekapcsolásának azon fajtája, mikor a vágás előtti eseménysor egy része a vágás után megismétlődik.
funkciói:- elidegenítő (hogy tudatosítsuk, filmet látunk)- akciójelentek (pl. ütközések, robbanások) stilizálása 3. Ugró vágás (jump cut): két beállítás összeillesztése, amelynek a során a második beállítás lényegében megegyezik az elsővel (ugyanazt a folyamatot ábrázolja rövid kihagyással vagy ugyanazt a képkivágást és nézőpontot használja) Pl. ha egy szereplő elindul a kijárat felé, de a rendező nem kívánja mutatni az egész időfolyamatot, csak a kilépés pillanatát, alapvetően három lehetőség közül választhat a sűrítésre: - egyszerűen kiemeli a köztes időrészt a vágóasztalon (ugró vágás - feltűnő!) - egy semleges vágóképet (pl. egy másik szereplő közelijét) illeszt az ellipszis helyére, ezáltal nem hívja fel a néző figyelmét a vágás tényére - másik nézőpontból veszi fel a kijárathoz érkezés pillanatát és a két beállítást összeilleszti
Két beállítás képátmenettel történő illesztése Átúszás (dissolve): a váltás a kép tartalmának fokozatos átalakulásával megy végbe (a "kilépő" snitt fokozatosan elhalványul, a "belépő" felerősödik,az első mintegy átolvad a másodikba) Elsötétedés (fade): a "kilépő" kép elsötétedik, a belépő közetlenül ezután kivilágosodik (abblende, fade-out - aufblende, fade-in) Kifehéredés (whiteout): a kép kivilágosodik egészen a teljesen fehérig, a belépő snitt pedig a fehérből sötétedik normál expozíciójúvá Eléletlenedés: a képtartalom elmosódik defókuszálással (pl. emlékképeknél) Vándormaszk (wipe, wisch): a képváltás a képmező valamely területének változásával megy végbe (pl. a képmezőn balról jobbra végigvonuló függőleges vonal mintegy "kitolja" a kilépő képet, és mögötte "érkezik" a belépő kép)
A képváltó eljárások funkciói:a) idő ill. helyváltás jelzése (főként nagyobb időugrás jelzésére) a klasszikus filmelbeszélésben a jelenethatárokat rendszerint képváltó eljárással jelezték -> mára ez a funkció többnyire idejétmúlt b) a külső és belső valóság közti átmenet jelzése (álomjelenet, visszaemlékezés) a szubjektív nézőpontú visszaugrást az időben szívesen különböztetik meg eléletlenedéssel a semleges nézőpontú flashbackektől (amit többnyire átúszás jelez) - viszont egyiket sem jelzik wipe-pal vagy diafragmával c) felhívja a figyelmet két kép közötti asszociációs kapcsolatra.
A vágás funkciója: a montázs
Szemben a pusztán a technikai fogalomként alkalmazott "vágás" szóval, a "montázs" a technikai folyamat, vagyis a beállítások összeillesztése nyomán létrejött hatásokra vonatkozik.
A montázs a mozgóképi szöveg megkonstruálásának minden fázisában tettenérhető (választás, jelenetezés, snittelés, gondolati kombinatorika az anyaggal, szerkesztés, kép/hang viszony) míg a vágás csupán a felvett anyag "összeszerelését" jelenti.
A vágás két kép sima, technikai összekapcsolását, a montázs, pedig a kapcsolódás tartalmi, formai lényegét jelenti a képsorban.
A montázs legfontosabb jellemzői a következők:
- meghatározza a részletek pontos sorrendjét - a nézőfigyelmét ráirányítja a lényegre - alapvetőfunkciója a hangulatkeltés - értelmi és érzelmi hatást vált ki - meghatározza a film ritmusát - gondolatébresztő, lélektani alapja a gondolattársítás - segítségével átléphetők a tér és időkorlátai
A montázs fajtái:
Többféle felosztás létezik. Az egyik a montázsokat alkalmazási célja szerint csoportosítja:
1. Elbeszélőmontázs A képrészleteket logikai és időrendi sorrendbe állítja azzal a céllal, hogy történetet meséljen el. Ilyenkor a vágás általában az elbeszélés logikáját követi, a cselekmény értelmezését szolgálja.
2. Expresszív montázs A gondolatok, érzések kifejezésének legfontosabb segítője. Célja, hogy a képek egymás mellé állításával a nézőben a képek kiváltotta hatás, üzenet erősödjék meg.
A montázsokat feloszthatjuk szerkesztési módjuk és a szerkesztés által kiváltott hatás szerint:
1. Párhuzamos montázs A történet több szálon fut: azonos időpontban, de különbözőhelyeken, egymással párhuzamosan folynak az események. A képsorok a végkifejlethez közeledve egyre jobban rövidülnek. Minden üldözéssel, hajszával befejeződőfilm a párhuzamos montázson alapszik. A rendező– többet között – ezzel az eszközzel fokozza a jelenet izgalmát. A párhuzamos montázs snittjei a következőmódon követhetik egymást:
Azonos időközönként
Úgy, hogy a párhuzamos jelenetek egyre rövidebb ideig tartanak
Úgy, hogy a párhuzamos jelenetek hosszúsága rendszertelenül váltakozik
A film ritmusa ennek megfelelően alakul.
2. Metrikus montázs Alapja a filmképek hosszúsága. A feszültséget ebben az esetben a különbözőhosszúságú felvételek váltogatása adja.
3. Ritmikus montázs A montázs ebben az esetben egyenlőhosszúságú részekből áll, de ezek belsőtartalma különböző.
4. Tonális montázs A ritmikus montázshoz hasonló, de itt a hangsúly az egymást követőképek tónusának változásán van, ami érzelmi, dinamikus élményt ad.
5. Intellektuális montázs A tudatunkban megjelenőképzetek társítása. A filmkockák belsőtartalmukat tekintve azonos módon hatnak a nézőre. 6. Asszociációs montázs
Kulesov és Pudovkin filmmontázs-kísérlete alapján könnyen megérthetjük az intellektuális montázs lényegét. A két orosz filmművész a húszas években a következőkísérletet végezte el. Rögzítették egy színész semleges arckifejezésűpremier plánját egyetlen, megszakítás nélküli felvételen. Ezután a felvételt szétvágták, majd egy halott asszony, egy tányér leves és egy játszadozó kislány képeivel kombinálták. A vetítés után azt figyelték meg, hogy a nézőket elvarázsolta a művész tehetsége. A színész arcán különbözőérzéseket véltek felfedezni attól függően, hogy melyik képpel volt összevágva. Így például érzékelték a gyászt, amely a halott asszonyt nézőszínész arcán tükröződött, éhesnek látták, amikor a színész a gőzölgőlevest nézte, és boldognak hitték, miközben a játszó kislányt szemlélte. Különbözőérzéseket társítottak a színész képéhez, holott ugyanaz az arc volt látható a három képen.
Ezzel a kísérlettel megszületett a filmmontázs elve, miszerint 1+1=3. Vagyis két beállítás összekapcsolásából egy új, harmadik jelentés születik.
Belső montázs A belső montázsnál a kamera helyettesíti az ollót, vagyis valójában olyan vágás nélküli beavatkozás történik, amely montázs értékű. Leginkább a kamera mozgásával (előre-hátra kocsizás, svenkelés, stb.) érik el a beállítás megváltoztatását, így a látható képen belül más és más kerül hangsúlyozásra.